PAPÍRSÁRKÁNY KÉSZÍTÉS ÉS EREGETÉS

Azoknak ajánlom, akik szeretik, vagy szeretnék a papirsárkány készítést és eregetést hobbiként űzni, saját maguk, vagy csemetéjük örömére, szórakozására.

 

 

KÖSZÖNTELEK KEDVES LÁTOGATÓ!

A nevem Bajáki Imre, Kiskunfélegyházán élek, korkedvezményes nyugdíjas, nyugalmazott mozdonyvezető vagyok.

photo1424.jpg

 

Gyermekkorom egyik nagyon kedves szórakozása volt a papírsárkány készítés és eregetés. Akkoriban nem voltak még a manapság már nagyon elterjedt különféle kütyük, mi még nem a monitorok és kijelzők dzsungelében töltöttük a gyermekkorunkat, hanem főleg a szabadban… Így volt az is a természetes, hogy pl. sárkányt eregettünk…

Elérve a második gyermekkort, úgy alakult, hogy vissza is tértem az első gyermekkor kedvenc hobbijához, a sárkánykészítéshez és eregetéshez, hiszen ma sem vágyam és szokásom folyton a monitor előtt ülni a szobában, vagy okostelefont nyaggatni folyton.

 

Lehetne ez az egész csupán az én magánügyem, és lényegében az is, de azért mégis létrehoztam ezt a kis szerény honlapot is, hogy esetleg ezzel próbáljam meg újra népszerűsíteni, egy kicsit újra visszahozni a köztudatba és főleg a gyakorlatba ezt a lassan feledésbe merülő játékot, szórakozást, mert jobb sorsra érdemes, hiszen:

 

- olcsó (kevés, olcsó alapanyagból elkészíthető)

- környezetbarát (nincs semmilyen káros anyag   kibocsátása)

- a természetben, a szabadban űzhető (kell ennél jobb?)

- megnyugtat, kikapcsol, szórakoztat, fiatalít…(próbáld ki, megtudod)

- hasonló ez nagyon a horgászathoz ( csak itt nem halakat fogunk ki, hanem angyalokat, akiknek a csali a szép sárkány). Ők aztán vigyáznak ránk, és segítenek mindenben...

- lehet vele biztosítani a szakszerű és hatékony légvédelmet (kb. olyan hatékony, mint amilyen hatékony volt pl. az infláció ellen az ársapkák bevezetése, a "járvány" alatt a szájmaszkok védeleme a vírus terjedése ellen, a déli határkerítés a migráció ellen tűzparancs nélkül, stb. stb.)

-Ha a légvédelem biztosítása mégsem sikerül kellően, akkor legalább annyi biztos, hogy sárkány eregetés közben legalább jól meg lehet figyelni és tapasztalni saját szemmel azt az aljas és gátlástalan népirtó légszennyezést, amit szinte az egész világon, de nálunk különösen aktívan űznek repülőgépekkel. Nem arról van szó, hogy a repülőgépek hajtúműveiből fűst távozik, az a csak a semmi, bár az sem semmi. A sokak által kondenzcsíknak hitt, gondolt vegyi csíkok (chemtrail) húzásáról van szó, amiről ha nem tudsz, írd be a keresőbe, és rengeteg olvasni, látni valót fogsz találni... De inkább higgy a saját szemednek, ha sárkányozol, közben lesz mit megfigyelned ezen a téren is.

 

Ha van egy jó (!) sárkányod, és egyenletes, enyhe szél fúj, akkor a sárkánnyal nem kell szaladgálni, az könnyen felszáll akár kézből is, amikor már fenn van magasan, akkor áll a levegőben, mint a cövek, esetleg egy kicsit mozog ide-oda, de tartja a magasságot és a pozícióját. Ilyenkor akár ki is lehet pányvázni, nem igényel beavatkozást, míg vissza le nem szeded, és közben lehet akár olvasgatni, vagy bármit csinálni, amit kiviszel magaddal, hogy csinálhasd, ha kedved van hozzá. Változékonyabb, hisztisebb szélben már más a helyzet, olyankor jobban ott kell lenned és beavatkoznod, ha szükséges, ezért a sárkányozás gyakorlatot is igényel, de nem nehéz belejönni. Nem igazán jó széljárás esetén én inkább ki sem megyek, szélcsendben pedig pláne reménytelen, azt sárkányeregetés szempontjából „ítéletidő”-nek tekintem…

 

A papírsárkány készítés sem biztos, hogy elsőre már tökéletesen sikerül, de nem nehéz belejönni. Fontos, hogy a kész sárkány legyen  minél könnyebb és kiegyensúlyozott, hogy jól repüljön.

Én törekszem arra is, hogy szép is legyen, egy-egy sárkányfej nálam egy-egy kis műalkotás is egyben. Ennél fogva elég időigényes is a fej elkészítése, de nem bánom, kiadja az időm.

Saját magamnak szoktam csak sárkányt készíteni, ha csak a ráfordított időm árát kérném érte, az is elég drága lenne, így inkább nem dolgozom megrendelésre, viszont akit érdekel hogyan kell csinálni, az kijöhet a terepre amikor sárkányozok, és ott szívesen elmondom a fogásokat, és megmutatom közelről is a sárkányt.

Aki távolabb él, az kérheti tőlem e-mailben, hogy küldjek leírást arról, hogyan készítek én sárkányt. Aki így tesz, annak egy Word dokumentumot küldök válaszomhoz csatolva, amiben képek is vannak a folyamat részleteiről.

A Város Kecskemét felőli szélén a Petőfi Lakótelep mellett, a Penny mögötti, és az alpári vasút által határolt nagyobbacska füves területen szoktam sárkányt eregetni jó szélben. Bárki odajöhet érdeklődni, kipróbálni, beszélgetni. Ott van a síneken túl egy horgásztó is, mellette nádas is van, helyben lehet keresni és vágni nádat is a saját sárkány készítéséhez.

sarkanyok_foldje.jpg

 

Ha esetleg egy-egy kreatív jellegű gyermektábor szervezője meghív, elmehetek a táborba is megtanítani a papírsárkány készítést és eregetést is, aminek részleteit, feltételeit egyeztetni lehet velem.

A GALÉRIA menüpontban néhány fotó megnézhető a sárkányaimról, és aki kedvet kap hozzá, készítsen maga is sárkányt, és hozza ki, legyünk többen is sárkányeregetők!

 

ITT EGY REPÜLŐ SÁRKÁNYOM VIDEÓJA

 

photo1721.jpg

 

 photo1752.jpg

Felmerülhet benned a kérdés, miért nem csinálok valami értelmesebb, közhasznúbb dolgot? Jogos kérdés...

Életem során többször megpróbáltam már, voltak nagyon jó kezdeményezéseim, a köz javát szolgáló illetve szolgálni kívánó céllal, azonban nem érdekelték az embereket, paszzivitás, éerdektelenség  fogadta ezeket, és leálltam velük, belefáradtam.

Az egész világ, és benne különösen az én hazám is borzalmas, önsors rontó, önfelszámoló folyamatban, illetve világ diktatúra kiépítésének folyamatában van, értelmes, józan ember ezt tisztán látja. Ilyenkor minden kárba vész előbb-utóbb, ilyenkor nem építek semmit, mert nincs értelme.
Amikor egy ház lángokban áll, nem fog neki az ember ablakot pucolni, vagy ajtózárat cserélni, mert nincs értelme...

Hibrid háború zajlik az egész világ ellen, majd ha túlélem, és lesz még rá időm, kedvem, energiám, és értelmét látom, akkor csinálok mást is, addig marad a sárkányozás, amikor megtehetem legalább ezt védettségi igazolvány és hasonló baromságok, feltételek nélkül.
Ez van, egyelőre nem tudok jobbat, beérem ezzel...

(Kivétel egyelőre a közjó érdekében a kiskunfélegyházi csere kör, a Suska Kör keretein belül folytatott tevékenységem, ami éppen azért van és működik, hogy egyfajta mentőöv legyen azok számára, akik már értik és érzik, hogy itt mást kell tenni és követni, mint amit a fősodratú média nyom a fejekbe, a túlélés egészen más úton lehetséges.) Ha valakit esetleg ez (is) tudna még érdekelni, szívesen veszem az érdeklődését. Bőveb infók az alábbi honlapon olvashatók erről:

SUSKA KÖR

A város néhány pontján az alábbi kis plakátunk látható, leginkább csak fekete-fehérben, de a lényeg úgysem a színekben, hanem a tartalomban van, és olvasható...

uj_plakat.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 15
Heti: 43
Havi: 130
Össz.: 8 603

Látogatottság növelés
Oldal: BEVEZETŐ
PAPÍRSÁRKÁNY KÉSZÍTÉS ÉS EREGETÉS - © 2008 - 2024 - sarkanyozo.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »